Óvatosan
optimista várakozások övezik az új lakások vásárlásának ösztönzésére bevezetett
új szociálpolitikai támogatást, közismertebb nevén a szocpolt. A kedvezményt a
kormány várakozásai szerint mintegy 4-5 ezer család vehet majd igénybe
2012-ben, összesen mintegy 5,2 milliárd forint értékben. A
2012. január elsejével bevezetett, vissza nem térítendő szociálpolitikai
támogatás kritériumai eltérnek a korábbi szocpolétól, a legfontosabb újdonság,
hogy a régebben bevett előírt szobaszám helyett most négyzetméter alapon
határozzák meg a gyerekszám mellett a támogatás mértékét. A szociálpolitikai
támogatást legalább 60, de legfeljebb 160 négyzetméter hasznos alapterületű új,
2010. január elseje után kiadott használatbavételi engedéllyel rendelkező, „B”
vagy annál jobb energetikai minősítésű lakás vásárlására lehet fordítani. A
támogatási összeg magasabb jobb energetikai minősítésű lakás vásárlása esetén.
A szocpol előírásai szerint a lakás vételára áfa és telekár nélkül
négyzetméterenként legfeljebb 300 ezer forint lehet, azaz bruttó 381 ezer
forint, alacsony energiafogyasztású épületnél 350 ezer forint, bruttó 445 ezer
forint.
Aszociálpolitikai támogatás
„Mindezt
összevetve a KSH legfrissebb adataival, amelyek szerint Budapesten az új
lakások átlagos négyzetméterára 345 ezer forint volt 2011 I-III. negyedévben,
míg a megyeszékhelyeken ez a szám bruttó 227 ezer forint volt, el lehet
mondani, hogy az új kritériumok csak mérsékelten szűkítik a támogatással
elérhető ingatlanok körét” – mondta Kosztolánczy György, az OTP Ingatlanpont
Kft. ügyvezető igazgatója. A fővárosban az értékhatár csak bizonyos kerületekben,
illetve a felső közép, felső szegmensbe tartozó lakások esetében korlátozhatja
a szocpol segítségével megvásárolható ingatlanok körét. Vidéken az új
kritériumok alapvetően nem korlátozzák az ingatlanok körét, és itt a támogatás
mértéke arányaiban is magasabb a teljes lakásár százalékában mérve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése